Vadonatúj Pedikűr, lábápoló képzés! – Minden, amit tudni érdemes

Jól figyelj! Most megmutatjuk, mihez kezdj az OKJ-s szépészeti tanfolyamok megszűnése után. Cikkünkben mindent elárulunk Neked Pedikűr, lábápoló tantermi és online formában megvalósuló képzésünkről.

 

Mit csinál pontosan napi munkája során egy pedikűrös, lábápoló?

Egy mondatban összefoglalva, talán úgy lehetne a legtalálóbban megfogalmazni, hogy pedikűrösként az a legfontosabb feladatod, hogy rendbe hozd vendégeid lábát, esztétikai és egészségügyi szempontból egyaránt. Viszont, csak a bőr legfelső rétegével dolgozhatsz. És azt is csak akkor, ha gyulladásmentes a bőrfelület.

Munkád legelső lépése mindig az állapotfelmérés kell, hogy legyen! Ehhez meg kell tudnod különböztetni, hogy mik azok az elváltozások, amikor már szakorvoshoz szükséges küldeni a vendégedet. Mindig csak olyan elváltozások kezelése engedett, melyekhez nincs szükség orvosi felügyeletre. Amennyiben nem tapasztalsz ilyet, indulhat is a munka!

A lábápoló szakember fő profilja a szépészet, amely tartalmaz bőr- és körömápolást, valamint körömdíszítést is. A szolgáltatások között paraffinos és SPA kezelés is szerepel. Munkád – többek között – a kézi és kombinált lábápolás, emellett tanácsot adsz az otthoni lábápoláshoz, ehhez pedig termékeket ajánlasz, esetleg értékesítesz is.

Pedikűrösként elengedhetetlen feladat az eszközök előkészítése, a használt eszközök megtisztítása, fertőtlenítése, a higiéniai szabályok fokozott betartása. Most már szerencsére léteznek direkt erre a célra létrehozott speciális eszköz sterilizátorok.

Az feltétlenül szükséges – ha ezt a szakmát szeretnéd választani –, hogy mindig legyél kedves vendégeiddel. Hiszen azért is fognak hozzád járni, hogy minden egyes perc, amit a szalonodban töltenek, frissítő és nyugtató hatású legyen számukra.

Meglepő tények körmeinkről

Körmeinkről számos érdekességet gyűjtöttünk össze számodra. Például, hogy a körmök szövete két rétegből áll. A felsőt alkotják az elhalt, elszarusodott sejtek. Vagy, hogy körmöd és hajad ugyanabból az anyagból – keratinból – épül fel, csak más a szerkezetük. Lássuk is azt a sok-sok meghökkentő tényt.

 

Körmeink és a betegségek

  • Sokszor hallottad már a következő tanácsot? Szedjél kalciumot, mert fehér pöttyök vannak a körmödön! Most már vissza tudod válaszolni, hogy ez egy téves feltételezés. A fehér kis pöttyökről a körmeinken már kiderült, hogy nem vitaminhiányt jeleznek. Sokkal inkább elfogadott az-az elmélet, hogy egy korábbi körömsérülés – pl. ütődés, vagy karcolás – következtében jelennek meg.
  • Számos szorongó ember saját maga megnyugtatásaként rágja körmeit. Ezt a rossz szokást onychophagiának is hívják.
  • Körmeid sokat elárulhatnak egészségi állapotodról. Amikor egy orvos ránéz a körmödre, és úgy látja, hogy az nagyon sápadt árnyalatú, akkor azonnal gyanakodhat a vérszegénységre. A kékes szín a vérkeringés zavarát, így oxigénhiányos vért jelez. Ha besárgulnak körmeid, akkor pedig nem árt májproblémára gyanakodni. De nem csak a színe, a köröm felülete is árulkodhat betegségekről. Például, ha a rajtuk lévő függőleges irányú redők nagyon mélyek, az azt jelezheti, hogy nem megfelelő a tápanyagok felszívódása.
  • A körömbetegségek több, mint felét gomba okozza!

 

Körmeink díszítése

  • Gondoltad volna? Már az ókori Egyiptomban is díszítették körmeiket az előkelő nők. Viszont, ez még nem lakk volt, hanem aranylemezből készült motívumokat rakattak körmeikre.
  • A körömlakk létrehozása Kínához, míg az első műköröm megjelenése az amerikai filmiparhoz köthető.

 

Körmeink növekedése

  • Gondolkodtál már azon, hogy havonta kb. mennyit nő a körmöd? Most figyelj! 1 hónap alatt kb. 3,5 mm-t is képes növekedni! Viszont ezt a számot sok tényező befolyásolja, még a korod és az évszakok is. Sőt elmondható, hogy kezünkön háromszor-négyszer olyan gyorsan nő körmünk, mint lábunkon. Néhány kísérlet született már, hogy mi okozhatja az eltérő gyorsaságú növekedést, de ezek inkább csak feltételezések. Az egyik ilyen elmélet, hogy amelyik ujjunkat többet használjuk, azon gyorsabban nő körmünk. A másik pedig, hogy nyáron azért nő gyorsabban körmünk, mert vérkeringésünk ekkor a legaktívabb.
  • Tévhit, hogy halála után még nő az ember körme. Ez inkább csak egy optikai csalódás. Miután meghalunk, bőrünk elkezdi elveszíteni nedvességtartalmát és összehúzódik, a körmök viszont ugyanakkorák maradnak, emiatt tűnnek hosszabbnak.
  • A férfiak körme gyorsabban növekszik, mint a nőké.

 

Vége az OKJ-nak, de ne csüggedj! Itt az új Pedikűr, Lábápoló tanfolyam!

Végezd el sikeresen a vadiúj tantermi, illetve online Pedikűr, Lábápoló tanfolyamunkat, aminek köszönhetően Te már képes leszel kézi-, illetve kombinált lábápolásra, a köröm alapvető díszítésére, hennadíszítésre, japán manikűr alkalmazására, valamint az eszközök szakszerű használatára, élezésre. Továbbá lábon paraffinos és SPA kezelést is tudsz majd nyújtani.

A tanfolyam célja, hogy tanulóink rövid időn belül versenyképes szaktudásra tegyenek szert és elismert szakemberekké váljanak.

Pedikűr, lábápoló tanfolyamunk gyakorlatorientált minőségi oktatás profi mester oktatókkal azok részére, akik nem szeretnének a hosszú évekig tartó, iskolarendszerű képzésekben részt venni.

Az OKJ-s szakmai képzéssel egyenértékű, elméleti és gyakorlati képzés során elsajátítod többek között a szolgáltatást megalapozó orvosi ismereteket, továbbá átadjuk a lábápoló szalon kialakításának és működtetésének ismeretét is.

Pedikűr, lábápoló képzésünket az ország minden megyéjében, összesen 30 városban van lehetőség elvégezni. Ráadásul, most már választani is tudsz a tantermi, illetve az online formában megvalósuló Pedikűr, lábápoló képzés között. Először a tantermit hoztuk létre, de mivel azoknak is szeretnénk kedvezni, akik inkább otthonról végeznék, megalkottuk az online formában megvalósuló tanfolyamot is. Tiéd a döntés, hogy melyiket választod!

Kizárólag alapfokú végzettség – 8 általános – meglétére, valamint a 16. életéved betöltésére van szükség a jelentkezéshez.

A képzés követelményeinek elsajátításáról, a képzés befejeztével, szakmai vizsga keretében kell számot adnod. Sikeres vizsga esetén egy magyar nyelvű tanúsítvány, illetve egy német nyelvű zertifikat kerül kiállításra.

A tanfolyam ára tartalmazza a nagyértékű lábápoló csomagot, amely a képzés végeztével is a saját tulajdonodban marad. Ugye milyen jól hangzik?

 

Hogyan győzd meg leendő vendégeidet, hogy fontos a rendszeres pedikűröztetés?

Amikor megnyitsz egy lábápoló szalont, nem várhatod el, hogy azonnal tóduljanak befelé az emberek. Mindenképp legyél fent az interneten és mutasd meg ott is magad, illetve vedd elő meggyőző erődet!

Azt kell elérned, hogy leendő ügyfeled meg tudd győzni arról, hogy neki is szüksége van pedikűrös szolgáltatásokra még akkor is, ha nincs konkrét problémája, ami például a sajgó benőtt köröm vagy a bosszantó bőrkeményedések. Azt kell megfogalmazni, hogy egy egészséges lábbal rendelkező személyt is szuper kezelések várják a pedikűr szalonban. Ilyen például az esztétikai pedikűr.

Azokkal az emberekkel egyszerűbb dolgod lesz, akiknek problémáik – pl. bőrkeményedéseik – vannak. Kiváló taktika, ha elmeséljük nekik, hogy milyen rossz dolgok várhatnak rájuk, ha kezeletlenül marad a tyúkszem a lábukon, vagy éppen otthon rossz módszerekkel kezelik azt. Ennek köszönhetően, valószínűleg el fognak gondolkodni, hiszen senki nem szeretne negatív következményeket egy olyan dolog miatt, ami igazából könnyen javítható.

 

Felkeltettük érdeklődésedet? Vágj bele!

Nincs más dolgod, mint regisztrálni a Pedikűr, lábápoló tanfolyamunkra weboldalunkon. Az már csak rajtad múlik, hogy a tantermi, vagy az online formát választod. Pár kattintás, aztán kezdődhet is a tanulás!

Szeretettel várunk szépészeti képzéseinken!

Forrás: proaktivdirekt.com, hazipatika.com, kamaszpanasz.hu, egeszsegmagazin.com, bloghirek.blog.hu

Képek: Unsplash, Shutterstock

További bejegyzések