Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@spiritakademia.hu e-mail címen.

Megszűnt az OKJ 2020-ban – A gyakorlati képzés most indul!

Mai cikkünkben arról olvashatsz, hogy az OKJ képzések 2020-as megszűnése után milyen lehetőségeid vannak, hogy az utolsó pillanatban megszerezz egy OKJ szakmát.

 

Megszűntek az OKJ tanfolyamok 2020-ban?

Rengeteg helyen találkozhattál már óriási piros betűkkel, melyek azt írták, hogy 2020-ban megszűnik az OKJ. Az állítás teljes mértékben igaz, azonban a még 2020. decemberében elindított régi rendszer szerinti képzések gyakorlati része csak most indul. Ez miért is jó neked? Olvass tovább és részletesen elmagyarázzuk!

A 2020-as év egyik legnagyobb híre a felnőttképzés megváltoztatása, az OKJ tanfolyamok megszűnése lett volna. Mint minden mást is, ezt a területet is érintette a tavalyi évben megjelent vírus. A tanfolyamok ennek ellenére zökkenőmentesen, magas minőségű oktatással folytak. Az új rendszerről lassan érkeztek az információk, így a Spirit Akadémia még 2020. december végén több régi OKJ-s képzést is indított, hogy lehetőséget biztosítson azoknak, akik szeretnének még szakmai bizonyítványt szerezni. Ez azért nagyszerű hír, mert így lehetőséged van még az utolsók között részt venni ezeken a tanfolyamokon.

A kérdéses az, hogy: Hogyan? – Úgy, hogy ezen OKJ tanfolyamok gyakorlati képzése, még csak most indul tavasszal Nem tudod, hogy hogyan zajlik a regisztráció és a jelentkezés folyamata? Régóta gondolkodsz, szeretnél valamelyik tanfolyamon részt venni, de nem tudod, hogy melyik képzést válaszd? Mi segítünk, így biztos lehetsz benne, hogy jól fogsz dönteni a saját képzésedet illetően.

 

Műköröm tanfolyam – az OKJ képzés koronázatlan királynője

Bátran kijelenthetjük, hogy a legnagyobb népszerűségnek a tavalyi- és idei évben is a Kézápoló és műkörömépítő okj tanfolyam örvendett. Rengeteg tehetséges és szorgalmas hallgató végzett nálunk az elmúlt években. A Spirit Akadémia olyan átfogó elméleti és gyakorlati tudást biztosít, mellyel a jövőben biztosan könnyedén el tudsz helyezkedni a szakmában.

Az OKJ megszűnése ezt a képzést még teljesen nem érintette annak ellenére, hogy már 2021. van, hiszen mint feljebb is említettük, ez a műköröm tanfolyam még 2020. decemberében indult el. Az elméleti oktatások már lezajlottak, de a gyakorlat még csak most tavasszal kezdődik a csoportok számára. Így tudsz még most még nem késtél el, itt az idő! A honlapon csak válaszd ki a számodra megfelelő várost, görgess lejjebb az oldalon, töltsd ki az adataidat és küldd el a regisztrációdat. Ezek után képzési referens kollégánk felveszi veled a kapcsolatot és minden szükséges további teendőről tájékoztatni fog, hogy mielőbb részt vehess a gyakorlaton.

A műkörömépítés egy rendkívül gyorsan fejlődő, kreatív, független szakmát jelenthet számodra is, ha komolyan veszed már egészen az alapoktól fogva. Mi olyan kimagasló oktatást biztosítunk számodra, mellyel a szakmai bizonyítvány megszerzése után gyorsan kialakíthatod saját vendégkörödet és független, egyéni vállalkozást indíthatsz, ezzel biztos jövedelmet generálva magadnak. Az órai munkákon kívül hallgatóink gyakorlati naplót vezetnek, ezáltal még nagyobb gyakorlatot szerezve már a képzés során is.

Mit tanulhatsz meg a Műkörmös tanfolyam során?

Az OKJ képzések összetettek, sokrétűek. Megtanulhatod a szakmához szükséges szalon működtetésének és kialakításának megfelelő módját. Elsajátíthatod a nélkülözhetetlen anatómiai és élettani ismereteket, továbbá vállalkozási ismeretek is. Sokat tanulsz majd az anyagokról és eszközökről, kézápolásról és műkörömépítésről.

Páran azt gondolják, hogy a műkörmösöknek könnyű dolga van, egész nap csak ülnek és beszélgetnek, alig dolgoznak. Ez egyáltalán nem igaz. A minőségi műköröm elkészítéséhez rengeteg gyakorlatra, alázatra van szükség. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a körmös nemcsak szép kezet tud varázsolni egy vendége számára, hanem óriási károkat is okozhat, amennyiben nem megfelelően végzi a munkáját. Egy csiszológép lehet a szakmabeliek legjobb barátja, de legveszélyesebb fegyvere is. Oktatóink a képzések során megtanítanak a legapróbb mozdulatokra, trükkökre, hogy hogyan végezd úgy a munkádat, hogy biztosan ne árts egyik vendégednek se. Mindezek mellett megtanulhatod, hogy hogyan kommunikálj megfelelően a vendégeiddel bizonyos határokon belül, ezáltal nekik is még élvezetesebbé téve a szolgáltatásodat.

Amennyiben alig várod, hogy csodaszép körmöket varázsolj barátaidnak, családtagjaidnak, ismerőseidnek, akkor ne habozz, regisztrálj! A tanfolyam ára tartalmaz egy óriási eszközkészlettel és alapanyagokkal rendelkező, nagyértékű Spirit Start csomagot is, melyben minden szükséges kellék megtalálható a képzés elvégzéséhez. Így nem kell neked keresgélned és vásárolgatnod, nálunk megkapsz mindent egyben! További termékeinkről részletesebben a webshopunkon tudsz tájékozódni.

 

Lábápoló OKJ tanfolyam

A szépségápolási OKJ szakmák második legkedveltebbje a Lábápoló képzésünk. A Kézápolás után mindössze nagyon kicsit lemaradva ez a tanfolyam a képzésben résztvevők számára a favorit. Ez nem is csoda, hiszen egyre inkább szükség van a lábápolók munkájára. Az emberek számára manapság nemcsak a lakkozott lábkörmök a fontosak, hanem azok egészsége is. Hiába csillog szépen valakinek a frissen festett körme, ha a lábujjain gomba, vagy epidermisz rontja el az összképet.

A pedikűr tanfolyam során megtanítunk arra, hogy hogyan alakítsd ki és működtesd saját lábápoló szalonod. Elsajátíthatod a szükséges anatómiai-, orvosi- és anyagismereteket egyaránt. A lábápolás nagy figyelmet és biztos szakmai tudást igényel, melyre nálunk szert tehetsz. A körmös képzéshez hasonlóan a Lábápoló tanfolyam is 2020. decemberében indult, így a gyakorlati részek, szintén most tavasszal indulnak. Ha szeretnél ezeken részt venni és egy rendkívül hasznos szakmát elsajátítani, akkor regisztrálj még most!

A lábápolás magasabb szintje a gyógypedikűr, ami egyre keresettebb. Sokan azt gondolják, hogy a pedikűr Budapesten, a fővárosban keresett csak, de ez nagyon téves. Jó szakemberekre mindenhol szükség van. Vidéken, mivel még kevés lábápoló van sokszor a vendégeknek heteket, akár hónapokat is kell várniuk, hogy bekerüljenek egy időpontra a szakemberhez. A pedikűrösök munkájába beletartozik az állapotfelmérés, a bőr- és körömbetegségek felismerése, a lábápolás, a paraffinos és SPA kezelés is. Tanácsot adnak a láb otthoni ápolásával és az otthon is használható ápolószerek alkalmazásával kapcsolatban is. Ehhez termékeket is ajánlhatnak és értékesíthetnek.

A bőr- és körömgomba kezelése, kordában tartása igencsak nagy kihívás lehet, egy jó szakember ebben is segíteni tud vendégének. A benőtt köröm szintén egyre gyakoribb probléma az embereknél, a sok divatos, szűk cipő, vagy éppen helytelen körömvágás miatt. A pedikűrös képes kivágni a gyulladást okozó benőtt körmöt és rendszeres kezelések alkalmával kiküszöbölni azt. Az emberek többsége kórházakba jár kivágatni ezeket, nem is tudnak róla, hogy egy jó lábápoló megelőzhetné a nagy fájdalmat és sok szenvedést. Tehát, ha ezt a szakmát választod, akkor nem csak csodaszép formás, színes lábkörmöket varázsolhatsz vendégeid számára, de figyelhetsz lábuk egészségére is. Regisztrálj és kezdd el a gyakorlati képzést mielőbb!

 

 

Szépségtanácsadó tanfolyam

Következő OKJ-s képzésünk, melyet ma bemutatunk Neked, nem más, mint a Szépségtanácsadó OKJ tanfolyam. A képzés elvégzése után szépségtanácsadóként képes leszel műszempillát építeni, sminkelni, test- és arcfestést készíteni, körmöt lakkozni. Megfelelő tanácsokat adhatsz majd a kozmetikumokkal, otthoni szépségápolással kapcsolatban, továbbá adminisztrációs, recepciós és higiéniai feladatokat is elláthatsz majd.

Amennyiben téged nem érdekel a körmösök világa, de szívesen dolgoznál a szépségápolásban, akkor ez a te képzésed! A tanfolyam során a fent említett dolgokon kívül tanulhatsz munkavédelemről és marketingről is. Ezek a mai világban elengedhetetlenek egy jó vállalkozó számára.

Te is arra vágysz, hogy független, kreatív munkád legyen végre, ahova minden nap örömmel mész be? Pályaváltás, vagy esetleg pályaválasztás előtt állsz? Ha a válaszod igen, akkor ez az utolsó esélyed arra, hogy egy olyan szakmát szerezz, melynek segítségével valóban sikeres és önálló lehetsz. A képzés még a régi OKJ rendszerbe tartozik, így még részt tudsz venni a gyakorlati képzéseken. Regisztrálj és kezdd el minél előbb felépíteni karriered!

Neked való a szépségtanácsadói szakma?

Ha nem vagy biztos abban, hogy ez a szakma biztosan neked való, akkor olvass tovább, segítünk eldönteni. Leírunk pár kérdést, a te feladatod az, hogy mindegyikre a fejedben válaszolj IGEN-nel, vagy NEM-mel.

  1. Érdekel a bőrápolás?
  2. Szeretsz sminkelni?
  3. Szereted a gyerekeket és a csillámtetoválást?
  4. Kreatív vagy?
  5. Kitartónak gondolod magad?
  6. Jó a kézügyességed?
  7. Szívesen segítesz másoknak?
  8. Kiemelkedő a kommunikációs készséged?
  9. Érdekel a műszempilla építés világa?
  10. Szeretnél saját vállalkozást indítani?

Most számold meg, hogy hány IGEN és hány NEM válaszod van. Ha legalább 6 kérdésre IGEN-nel válaszoltál, akkor jó hírünk van, biztos, hogy ez a szakma neked való. Amennyiben nem, akkor se keseredj el, gondold át újra, hogy esetleg mely részei érdekelhetnek jobban a szépségtanácsadásnak, érdemes-e miattuk elkezdened. Végül, ha esetleg arra jutsz, hogy nem ez a számodra megfelelő képzés, akkor válogass a fent említettekből, vagy olvass tovább és keressük meg azt, ami tökéletes lesz a számodra.

 

Egyéb, nem OKJ-s képzéseink

Bár az OKJ megszűnik, rengeteg olyan tanfolyamot találsz nálunk, melyek rövidebb időtartamú, kisebb költségű képzések, de általuk is jövedelmező tudást sajátíthatsz el. A szépségápolási tanfolyamok között nagyon népszerű a Műszempilla építő alaptanfolyam, Sminkes tanfolyam, Online műköröm díszítő tanfolyam. Ezeken kívül számos 1 napos képzést találsz még a honlapon. Annak ellenére, hogy az OKJ 2020-ban megszűnt, ezek a képzések állandóak, tehát idén is egész évben lesz lehetőséged jelentkezni rájuk. Ha esetleg még nem tudod, hogy melyik nagyobb költségű, hosszabb OKJ-s képzésen kellene részt venned, akkor javasoljuk, hogy próbáld ki ezeket a rövidebb tanfolyamokat. Segítségükkel könnyedén eldöntheted, hogy melyik szakma érdekel igazán és esetleg melyik az, amelyik mégsem neked való.

A fent említettek között nem találtad meg a számodra megfelelő tanfolyamot? Ne szomorkodj, inkább nézz szét a másik honlapunkon, ott biztos megleled azt, amit keresel. Rengeteg OKJ-s, kontakt órás, online és levelező képzést találhatsz, melyek közül csak rajtad áll, hogy melyiket végzed el! Abban az esetben, ha szívesen tanulnál valamit otthon, akkor válassz az online képzések közül! Esetleg rájöttél, hogy annyira mégsem érdekel a szépségápolás? Az sem baj, nézz szét egészségügyi, vagy ingatlanszakmai tanfolyamaink között!

Kérdésed van? Keresd a képzéseknél feltüntetett referenseket e-mailben és telefonon, vagy ha nem tudod kihez fordulj, akkor a központi elérhetőségeinken kollégáink biztosan szívesen segítenek ügyfélfogadási időnkben! Kérdezz bátran!

 

Forrás: spiritakademia.hu, tanfolyam.hu, Wikipedia,

Képek: Unsplash, Pixabay

 

 

 

 

 

 

 

 

Matics Kata

További bejegyzések